Menü

A Madách Tánciskola tanárai - Ménich Gábor

Ménich Gábor a Táncművészeti Főiskola végzése alatt a Bolsojban volt ösztöndíjas, később az Operaház szólistája lett. 


- Végzés után, 1981-ben az Operaházba szerződtem.

Egy évig kartáncos voltam, azután címzetes magántáncos (azaz karköteles voltam, de kisebb szerepeket kaptam),
a harmadik évben pedig már magántáncos lettem. 24 éves koromban ez nem számított korainak, mert egy balettművész pályája rövid.

Szakmai példaképemnek Seregi Lászlót választanám. Ő vett fel az Operába, ő adott lehetőségeket, neki köszönhetem például, hogy Mefisztulészt táncolhattam a Macskákban. Sok főszerepet eltáncolhattam az Operaházban 1987-ig, azután jöttek a külföldi felkérések.

Összesen három és fél évet töltöttem Németországban és Franciaországban, azután visszajöttem Keveházi Gáborhoz, és még egy évet táncoltam. Egy év után Achilles-ín-szakadásom lett. Nagyon nehezen fogadtam el, hogy nem tudok olyan magasra ugrani, mint korábban, és a félelem mindig bennem maradt. Soha nem felejtem el a párbeszédet, amikor megkérdeztem az orvost: El fog ez még szakadni? Azt mondta: Ez nem, de a másik igen.

- Próbálkoztam az üzleti életben, de nem találtam a helyem. Akkoriban alakult a Budapest Táncstúdió, ahol elkezdtem táncolni. Gajdos József barátom megkérdezte: miért nem koreografálsz? Tetszett az ötlet, a Nyíregyházi Színházban kezdtem, azután megkeresett Várkonyi Mátyás, a Rockszínház akkori vezetője. Bekerültem csapatba koreográfusként és táncosként, így vehettem részt a Dorian Gray és az Evita előadásában. Eltelt így két-három év, azután Csutka István felkérésére balettigazgató lettem Debrecenben.

-Egy évig jártam le, de addigra elegem lett az állandó utazásból. Akkor egyszerre jött több lehetőség: tanítani kezdtem a Tálentumban és Szögi Csaba meghívására a Közép-Európa Táncszínház balettvezetője lettem. Sárközi Gyula is szólt, hogy indít egy iskolát, együtt kezdtük itt a munkát.

- Mivel úgy látszott, az oktatás hosszabb távon jelen lesz az életemben, jelentkeztem a Táncművészeti Főiskolára pedagógus szakra, de közben felkértek, hogy tanítsak ugyanott. Az egyik órán diák voltam, a másikon tanár. Öt évig tartott ez a periódus, a mai szólisták nagy részét megismertem.

- Később elkezdtek jönni a külföldi felkérések. Oktattam néhány hónapot Kínában és Sanghajban, és hívtak Dél-Amerikába is: két-három hónapokat tanítottam Bolíviában, Peruban, Brazíliában. Ez a szakasz egészen hosszúra sikerült: 2013-ban jöttem vissza egy kétéves nottinghami tanítás után.

- Nagyon szívmelengető volt, hogy amikor hazajöttem, minden korábbi munkahelyem hívott: a BTS, a főiskola, Gyula és a Tálentum is. Nehéz volt döntenem, de Gyula volt az egyetlen, aki azt kérdezte: mennyit kérsz? Pár nap gondolkozás után igent mondtam neki. 

A legjobban a folyamatot szeretem a tanításban, hogy honnan hová lehet eljutni a gyerekekkel.

Én szívesebben foglalkozom a nagyobbakkal, mert mindig a profizmust hajszolom, mihez ők közelebb állnak. 

                                                                                                                                                                                                                                        << Vissza

Zuglói képzéseink

Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

 

Budapest XIV., Angol utca 75.

Iskolánkról bővebben

Budai képzéseink

Madách Táncművészeti Stúdió - Buda 

 

1114 Budapest, Bartók Béla út 62.

Stúdiónkról bővebben

Kövess minket Facebookon

Csatlakozz hozzánk Facebook-on és értesülj az iskolával kapcsolatos legújabb információkról, érdekességekről.

Iratkozz fel YouTube csatornánkra

Csatlakozz hozzánk YouTube-on és értesülj az iskolával kapcsolatos legfrissebb videókról.