Menü

Nemzeti Tehetség Program 2019-2020

„NTP-TFV-19-0091

Művészet híd szerepe a társadalmi felelősségvállalásban”

Projekt futamideje: 2019.12.10. – 2020.12.31.

Célunk a társadalmi felelősségvállalás értékeinek tudatosítása a művészetek eszközeinek segítségével, tantermi oktatásokon túl projektünk középpontjában diákjainkkal és nagy szaktekintélynek örvendő válogatott tanárainkkal közösen gyakorlati tapasztalatszerzés, nemzeti identitástudat növelése, és kulturális (kisebbségi is) értékek közvetítése áll.

Projektünk kiterjedt a társadalmi felelősségvállalás különböző formáira (különböző hátránnyal rendelkező növendékünk mentális támogatására, projektnapra stb.) alumni találkozók, workshop –ok szervezésére, tapasztalataink átadására, példaképek bemutatására, képzésekre, tréningekre, továbbá számos közös program szervezésére. A társadalmi felelősségvállalás innovatív módon napi képzéseinkbe is beépítettük.

 

Projektünk eredményei:

Programunk 4 alprogram + 1 kiegészítő program megvalósítására vállalkozott, melyek szorosan egymásra épültek, sok esetben nem szétválaszthatók. Programunk megvalósítása abból a szempontból is rendhagyó, hogy nem csak a nagy tudású és tapasztalatú, nemzetközileg is elismert szaktekintélyek, mentortanárok adták át tudásukat, tapasztalataikat a fiatalok számára, hanem diákjaink is számos workshop-ban lehetőséget kaptak saját tapasztalataikat megosztani a hasonló korosztályú, de más élethelyzetben, körülmények között élő növendékeinkkel. Meggyőződésünk, hogy a művészetek biztosítják a leghatékonyabban azt az eszközrendszert, amely alkalmas arra, hogy különböző tehetségígéreteket felzárkóztassunk, a különböző társadalmi helyzetből jövő gyermekeket egy, kreatív és ösztönző közösségbe integrálhassuk.

1) Társadalmi felelősségvállalás értékeinek tudatosítása a művészetek eszközeinek segítségével: A program lehetőséget biztosított a gyakorlati tapasztalatszerzésre, a nemzeti identitástudat és kulturális értékek közvetítésére. A tanórákon belüli órákon lehetőség nyílt, hogy növendékeink a szakma eszközrendszereit magasabb szinten elsajátítva, számos beszélgetéssel közelebb hozva a különböző kihívások- nehézségek leküzdését, a számukra már megszokott közösségekben készüljenek fel későbbi felelősségtudatos művész életükre. Sok féle egyéni motiváció van, a hagyományos népi kultúra iránti érdeklődéstől, kortárs balettig, vagy a musical műfajokig. Ebből kiindulva választottuk a néptánc és a musical műfajokat a tanórákon belüli társadalmi felelősségvállalás elmélyítésére. Tanórákon kívül, külső szakembert vontunk be Életrevaló Karitatív Egyesület által ajánlott többszörösen hátrányos fiatal mentális támogatására, akit szervezetünk felkarolt, támogatott.  A projektnapon a témába vágó interaktív játékokkal, előadásokkal tágítani horizontjukat. Meghívott: Az Állatvédőrség Állat- és Természetvédelmi Alapítvány elnöke, előadásában a felelős állattartásra hívta fel a figyelmét.

2) Alumni találkozók (2 db), a járvány miatt digitálisan kerültek megtartásra (2020.12.07.; 2020.12.14.) összesen 55 fő részvételével. Volt növendékeink a társadalmi felelősségvállalás részeként megosztották értékes tapasztalataikat egymással. A második találkozón a „Bogármese” - darab önmagában is a társadalmi felelősségvállalásról szól- előadással kapcsolatos élményeikről beszéltek.

 3) Pozitív példaképek kerültek bemutatásra, akik nem csak szakmájukban számítanak különleges kiválóságoknak, hanem társadalmi felelősségvállalásukkal is példa értékűen szolgálják tágabb, és szűkebb közösségüket.

4) Képzések, tréningek workshop-ok segítségével lehetőséget biztosítottunk növendékeinknek, hogy tapasztalatot gyűjthessenek, hogy a tágabb értelemben vett társadalmi felelősségvállalás értékeit is megtapasztalhassák.

Szakmai indikátorok, számszerűsített eredmények:
- a támogatott tevékenységben résztvevők száma összesen eredetileg 30 fő a részletes összesítés után 255 főre módosult.
- programok száma 4.
- a szemléletformáló programokban résztvevők száma az eredeti 125 fő 242 főre módosult.
- mentorprogramban résztvevők az eredeti 10-ről 205 főre változott,
- a teljes programban résztvevő szakemberek száma az eredeti 10 fő, 14 főre módosult.

2020.12.21.

Zuglói képzéseink

Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

 

Budapest XIV., Angol utca 75.

Iskolánkról bővebben

Budai képzéseink

Madách Táncművészeti Stúdió - Buda 

 

1114 Budapest, Bartók Béla út 62.

Stúdiónkról bővebben

Kövess minket Facebookon

Csatlakozz hozzánk Facebook-on és értesülj az iskolával kapcsolatos legújabb információkról, érdekességekről.

Iratkozz fel YouTube csatornánkra

Csatlakozz hozzánk YouTube-on és értesülj az iskolával kapcsolatos legfrissebb videókról.