Menü

Alapfokú művészeti képzés - a Madách Tánciskola megtanít táncolni

Alapfokú táncművészeti képzés (6-21 év)

A Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola 2005-ben indította el több szakaszból álló alapfokú művészeti képzését Zugló szívében. A tánciskola növendékei 6 éves kortól 22 éves korig vehetnek részt a képzéseken, amelyek elvégzése után alapfokú művészeti bizonyítványt kapnak.

Alapfokú táncművészeti képzésünkön  a tánc oktatása délután történik, tehát növendékeink általános- vagy középiskolai tanulmányaikat nem a mi iskolánkban végzik, hanem az általuk választott intézményben.

Alapfokú táncművészeti képzésünk felépítése (egymásra épülő részei):

Alapfokú művészeti előképző – 2 éves képzés
Az alapfokú előkészítő két évfolyamból áll, hetente kétszer, alkalmanként 2 x 60 percben történik a két részből álló oktatás, 60 percnyi balett felváltva párosul 60 perc néptánccal (népi gyermek- és ritmusjátékokból áll), illetve 60 perc musicaltánccal.

Alapfokú művészeti oktatás – 6 éves képzés
Az alapfokú művészeti képzés 1-2-3. évfolyamában a növendékek hetente háromszor, alkalmanként 2 x 60 percben vesznek részt táncórákon. Az első óra mindig balett, a második óra pedig váltakozva néptánc, modern tánc és musicaltánc. A 4-5-6. évfolyamban a néptáncot felváltja az amerikai sztepp tanulása.

A 3. évfolyam végét követően a diákok vizsga alapján az addigi óraszámot megtartó vagy haladó csoportban tanulnak tovább (4-5-6. évfolyam). A haladó szinten tanuló növendékek emelt óraszámban, heti három alkalommal, összesen 8 x 70 percben vesznek táncórákat. A 6. évfolyam végén a normál és haladó csoportban tanuló növendékek is művészeti alapvizsgát tesznek.

A 8. általános iskolai osztályt elvégzett diákok választhatnak: vagy saját iskolájukban tanulnak tovább, és nálunk alapfokú művészeti továbbképző oktatáson vesznek részt, vagy jelentkeznek a tánciskola középiskolai tanulmányokkal egybekötött párhuzamos képzésére, amely érettségi-, majd OKJ-s bizonyítványt ad.

Alapfokú művészeti továbbképző oktatás – 4 éves képzés
Azoknak, akik az alapfokú művészeti oktatás 6. évfolyamát követően nem a párhuzamos művészeti képzést választják, 4 éves alapfokú művészeti továbbképző oktatást kínálunk (7-10. évfolyam). A továbbképző oktatás is normál és emelt óraszámú rendszerben működik, a diákoknak nem szükséges saját iskolájukat otthagyniuk, mivel az órák délutánonként vannak. A képzés alapfokú művészeti bizonyítványt ad.

Az alábbi linkeken megtekinthetik a különböző órákat bemutató videóinkat:

Musical

Klasszikus balett

Modern

Sztepp

"Felvételi eljárás" menete a tánciskola alapfokú táncművészeti képzésén:

A szintfelmérőre jelentkezők honlapunkon vagy irodánkban kitöltik a jelentkezési lapot. (Amennyiben éppen nincsen felvételi időszak, a honlapunkon lévő jelentkezési lap úgy is kitölthető, majd a következő felvételi előtt időben jelentkezünk a szükséges információkkal).

A meghirdetett szintfelmérő időpontja előtt néhány nappal e-mailen megkeressük Önöket a pontos kezdéssel kapcsolatban.

Leendő tanulóinkat életkor szerint csoportokra osztjuk. Csoportonként megtanulnak egy-egy rövid koreográfiát, melyet a betanulást követően (kb. 20 perc) bemutatnak vezető tanárunknak. Ezután kapnak egy ajánlást arról, hogy életkoruk és képességeik figyelembevételével mely csoportunk lenne számukra a legmegfelelőbb.

A szintfelmérőt követően alkalmuk nyílik beiratkozni intézményünkbe a megajánlott csoportba.

A tánciskola képzései költségtérítésesek. Amennyiben a költségtérítési hozzájárulással kapcsolatosan kérdése merülne fel, úgy szívesen állunk rendelkezésére a 06-1-222-14-02 -es telefonszámon!

 

<< vissza

Zuglói képzéseink

Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

 

Budapest XIV., Angol utca 75.

Iskolánkról bővebben

Budai képzéseink

Madách Táncművészeti Stúdió - Buda 

 

1114 Budapest, Bartók Béla út 62.

Stúdiónkról bővebben

Kövess minket Facebookon

Csatlakozz hozzánk Facebook-on és értesülj az iskolával kapcsolatos legújabb információkról, érdekességekről.

Iratkozz fel YouTube csatornánkra

Csatlakozz hozzánk YouTube-on és értesülj az iskolával kapcsolatos legfrissebb videókról.