Volt diákjaink - Esterházy Fanni
2011-ben végeztél a Madách-ban, ezt követően merre indultál el?
Iskola után felvettek Londonban a London Contemporary Dance School nevű egyetemre, ahol 2014-ben diplomáztam le.
Ahogy befejeztem a tanulmányaim Londonban, egyre jobban kezdett hiányozni Budapest, ezért haza jöttem és itthon próbáltam szerencsét.
2015-ben csatlakoztál a Kecskeméti City Balett - hez.
Igen, Barta Dóra vezetésével dolgoztunk, ott másfél évet töltöttem, illetve ezzel egyidejűleg projektszerűen részt vettem a Badora Társulat egyik darabjában is Budapesten.
Most hol dolgozol?
2016 óta a Frenák Pál Társulattal dolgozom, ami mindig is vágyam volt. Szabadúszó vagyok, tehát lehetőségem van másokkal is együtt dolgozni, ha az nem ütközik a társulat előadásaival.
Hogyan fejleszted magad?
Rengeteg workshopon vettem részt, főleg Londonban, illetve most Budapesten ha külföldi előadót hívnak, aki kurzust is tart, akkor biztos hogy részt veszek rajta. Nagyon sok különböző mentalitással találkozhatunk, ami megengedi, hogy más rálátásunk legyen bizonyos helyzetekre, kreációra, szituációs feladatokra stb. és fontos ezeket megtapasztalni.
Milyen útravalót adnál a mostani növendékeknek?
Tanácsként talán annyit tudnék javasolni, hogy minél több workshopra menjen el az ember, ahol új dolgokkal találhatja szemben magát, illetve új emberekkel ismerkedhet meg.
A networking és a nyitottság fontos ebben a szakmában, nem érdemes és nem is szabad visszahúzódónak lenni. Menni kell, törni az utat előre.
A networking és a nyitottság fontos ebben a szakmában, nem érdemes és nem is szabad visszahúzódónak lenni. Menni kell, törni az utat előre.
Mi jut eszedbe a Madách Művészeti Iskoláról?
Legkedvesebb emlékeim között nincs konkrét, inkább az együtt töltött idő az évfolyammal, ami sok mókát hordozott magában.
Képek:
A két fekete-fehér kép Bobál Kati fotója - bobal_photography.
A hálós az az Un című előadás (Frenák Pál Társulat) próbájáról készült, a másik pedig stúdió fotó.
A színes pedig Mészáros Csaba fotója, W_all című előadásról (Frenák Pál Társulat).
Zuglói képzéseink
Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Budapest XIV., Angol utca 75.
Budai képzéseink
Madách Táncművészeti Stúdió - Buda
1114 Budapest, Bartók Béla út 62.